A Taschen ismert igényes művészeti könyveiről. Egyik "házi szerzője" Norbert Wolf könyve akár jó is lehetett volna - de nem lett jó. Ez a könyv lelkesedéssel tölthet el egy laikust, de olyan embert, aki mint művész és egyben művészettörténész 40 éve foglalkozik a szimbolizmussal aligha.
A nyugati művészettörténet írásnak megvan az a gyengéje, hogy kényszeresen elutasítja a tőle valamivel keletebbre fekvő európai régiók eredményeit. Lássunk egy régi példát!
Lara Vinca Masini : Art Nouveau (Thames and Hudson, London, 1984) óriási munkája is ezt a nyugatcentrikus szemléletet tükrözi, de legalább némi figyelemmel van Közép-Európára és Oroszországra is vet némi tekintetet. (Sajnos ismereteinek hiányosságait mutatják több helyen a rosszul megválasztott alkotók és művek.) de a vasfüggöny ellenére szeretné ha munkája nem lenne teljesen hiányos.
Norbert Wolf eredetileg 2009-ben publikált munkája Masini munkájához képest még siralmasabban egyoldalú. Hangsúlyai is rosszak még a nyugati anyag tekintetében is: többek között az egyik legnagyobb és legeredetibb szimbolista a norvég
Edvard Munch nem szerepel "nagy reprodukcióval" csak két kicsi képpel. Nehezen megbocsátható a dán Willumsen, az olasz Giulio Aristide Sartorio, de a finn Gallen Kallela is csak kis képpel szerepel. Ezek után Wolf "felmondja a kötelező leckét". Szerencsésen emeli ki a sokszor elhanyagolt Marées művészetét és a végre megfelelően értékelt Stuck művészi világát. Azonban Európa közepéről újra csak az osztrák, cseh és lengyel művészek kerülhetnek a könyvbe. (Még szerencse, hogy Malczewski nem maradt ki!) Mint magyarnak kifejezetten rosszul esett, hogy említés sincs a sokszínű magyar szimbolizmusról, amelyet megtalálhatunk a Nabis csoport egyik kiemelkedő alkotója, Rippl Rónai József művészetében, de a Gödöllői Művésztelep alkotói (Nagy Sándor, Kriesch Aladár stb.) de akár Mednyánszky László, Kacziány Aladár és mások munkásságában is.
A legnagyobb - és félek nem véletlen - hibát Wolf az orosz művészet teljes semmibevételével követte el. Ez engem (akinek Édesapja 1956-ban harcolt a szovjet megszállók ellen) minden oroszokkal szembeni ellenérzésem dacára arra késztetett, hogy a Taschen könyvét nem tettem a többi művészeti könyvem közé, hanem egy ruhásszekrénybe. (A könyvesszekrényen számos nagyszerű Taschen kiadvány van, a babileo.com-on megjelenők közül is, tehát nem a kiadóval, hanem a szerzővel van problémám.) Felháborítónak tartom, hogy az orosz művészetet mindössze
Kandinsky egy korai litográfiája képviseli, holott a Bauhaus művésze életében a szimbolizmus csak egy korai epizód volt. Wolfnak valószínűleg nyugati orientációja miatt volt fontos. A valódi, nagy szimbolistáknak nyoma sincs ebben a könyvben. Sehol a Mir Isskustva művészei, sehol Serov, Borisov-Musatov. de legfőképpen Vrubel, aki a nemzetközi szimbolizmus egyik legnagyobb alkotója. Festészetének eredetisége csak a legnagyobb nyugati mesterekhez fogható.
Ez a szégyen nem történik meg, ha Wolf nem másodrangú és a témának nem adkevát alkotókkal (
Thomas Cole, Picasso, Leighton, Sascha Sneider, Néstor, Abraham Josephson Frampton stb.) tölti ki azokat a helyeket, ami komolyabb művészeknek járt volna. Nestor talán kivétel, ő valóban kiváló és nem eléggé ismert. Azonban ha mindenképpen a kibontakozóban lévő USA művészetet is be akarta mutatni Wolf, nem ártott volna Albert Pinkham Ryder bemutatása, ő ugyanis legalább olyan fontos, mint Elihu Vedder.
Őszintén sajnálatos, hogy ezeket le kellett írnom, de évek óta bánatot érzek, ha ez a könyv a kezembe kerül.
Torjay Valter festőművész, művészettörténész